Szép vasárnapot!

Ahogy ígértem, ma csak egy gyors kis lélekemelő ajándék-bejegyzést rittyentek, pontosabban nem én, hanem a kislányom. Egy vendégposzt következik ugyanis, írás helyett rajzok. Keressétek a hálalehetőségeket, tudatosítsátok akarattal a körbeölelő sok szépséget, s egy idő után készséggé érik a figyelem: életre kelnek a kis örömforrások, és önnevelés nélkül válnak boldogságot adó apró drogdózisokká. Káros hatás nélkül.

(Néhány adat a "vendégíróról": két éves múlt, s neki még könnyen megy az, amire mi már csak áhítunk.)

Jó töltődést, szép vasárnapot, szeretettel!

A Napocska is lehet szomorú.

Szerencsére azért többnyire vidám.

Családi portré, egy elképzelt kisbabával. Hjaj, a predesztináció.

Együtt, erősen. (Nem politikai szlogen.) S a jobb szélen a kislány, akinek fújja a haját a szél.

Az első portré rólam. Sosem voltam még szebb.

A legjobb barátnő ezer arca. A gyerekem ennyiféleképpen látja az ő kis Bimbi barátnőjét.

S a két kis becses kéz, mely a műveket alkotta. Önmagukat körbejárva, precízen, de a megszakítottság kőbe vésett, emberi tulajdonságával.