Emelkedő zuhanás - amiből tanultam. II.

A blogírás nehéz. Egyszer csak felkap a szél, az elhatározás és beleélés pergős, izgalmas szele, belekezdesz, aztán olyan gyorsan elfáradsz, leszállnál kicsit, hagynád a repülést másra. Szeretnél hasznosat és élvezhetőt írni, olyat, ami majd sokak segítségére lesz. Aztán hamar rájössz, hogy a szókincsed túl szegényes, a szavak semmire nem elegendők (miért nem hittem én el ezt Ottlik Gézának?), a gondolataid nem elég különlegesek, a szorgalmad és odaadásod pedig a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető elegendőnek. De a témák ott buzognak szüntelenül a fejedben, remélve, hogy egy nap megtalálják közönségüket. Ha a blogger statisztika nem hazudik, van három rendszeres olvasóm. Nekik ajánlom mostani bejegyzésemet. (És értük veszek erőt magamon - ezeken a tikkasztó, munkás nyári napokon.)

Kéthetente női körre járok. Vagy személyesen, vagy virtuálisan. Ezeknek a találkozóknak nagy jelentősége van az életemben: hasonló beállítottságú lányokkal ülünk össze, s rendbe tesszük testünket-lelkünket-szellemünket, amúgy nőiesen: terített asztal mellett, hatalmas nevetések, viccelődések közben, olykor könnyekig hatódva, sőt, néha zokogva a fájdalomtól és a letaglózó felismerésektől.
A tracsi (ahogy mi nevezzük a szerda esti szeánszokat) egyik legfontosabb része egy könyv közös feldolgozása. Általában pszichológiai-lelki témájú könyveket szoktunk választani, egy-egy fejezetből valaki kiselőadást tart, és a saját életünkre figyelve kivesézzük a fejezet lényegét, s e beszélgetésekből csoda születik: kérdezünk-rádöbbenünk-feldolgozunk-megértünk-elcsodálkozunk-megszeretünk-megbocsátunk. Vagyis közelebb kerülünk magunkhoz és a többi emberhez. Már úgy értem, az összeshez. 

Most épp nyakig merültünk Richard Rohr Emelkedő zuhanás című könyvébe. A szerző a jungi pszichológiát követve vázol fel egy igazán meggyőző rendszert. Megpróbálkozhatnék egy jó zanzás lényegkifejtéssel itt a blogon, de a lecsupaszított vázat annyira semmitmondónak és méltatlannak érezném az igazi íráshoz képest, hogy inkább csak egy pár mondatos ajánlást kanyarintok, vállalva az "igazából semmit nem lehetett megtudni a könyvről" kockázatát. (Az elolvasástól való elrettentéstől már nem is szólva!)

A könyv az emberélet két felének lelkiségéről szól. A szerző szerint életünk során két nagy feladatunk van: megépíteni az agyagedényünket (vagyis megtalálni identitásunkat, kialakítani a megfelelő énképünket - ki vagyok? ki szeretnék lenni? hogyan akarom ezt elérni?; illetve ennek anyagi - ha úgy tetszik, testi - megvalósításai: családalapítás, otthonteremtés, egzisztencia megteremtése stb.), majd megtölteni azt (az addig elért dolgainkon túli lényegre koncentrálni, egy új, magasabb célt szolgálva önmagunkat megtagadni, s így egy mélyebb lelkiségre érni). A második életfeladat megoldása igen nehéz, sokan sajnos még az elsőt sem képesek abszolválni. S olyanok is akadnak szép számmal, akik az elsőt remekül megoldják, és boldogan megnyugszanak: "kész vagyok, most már boldogan halok meg, elértem, amit tudtam és akartam, nyugodt vagyok." És ekkor - mert van az életünkben valami csodálatosan transzcendens, ami a javunkat akarja -, történik valami katasztrofális dolog (elbocsátás, betegség, csalódás, baleset, válás, rossz döntés stb.), ami látszólag tönkretesz, a mélybe sodor minket, mégis a második életfeladatunk megoldása felé röppent bennünket. Erre utal a cím is: emelkedő zuhanás. Tudom-tudom, ennyiből nem derül ki, hogy jó-e ez a könyv. Mást most mégsem szeretnék róla írni, ezt egyszerűen el kell olvasni. Ha épp boldog és elégedett vagy, azért. Ha életed legnehezebb szakaszában vagy, azért. Ha az ezerszer feltett kérdésre (miért?), ha meggebedsz, sem tudsz válaszolni, azért. Ha bölcsen megérted, mik voltak életedben az okok, azért. Ha mindezt eltudod fogadni, azért, ha nem, azért.

(Az apa-témával sem maradok adós. A könyvben használt apaseb fogalom kifejtése kíméletlen módon mutatja meg, milyen károkat okozhat az ember személyiségében az édesapa helytelen viselkedése. Hogy ez közhely? Lehet, de ahogy Richard Rohr leírja, úgy biztos nem. Ezért az előző bekezdés záró gondolatsorát kiegészítve: ha apuka vagy, hát azért érdemes elolvasni.)

Tervezem, hogy a jövőben gyakrabban írok majd bejegyzéseket és gyakorlatiasabbra veszem a figurát. Jó dolog az elmélet, de nem állhatok meg nála. A blog startjánál elhatároztam, hogy jobb ember leszek, s ezért újabb és újabb köveket kell megmozgatnom. Nem kesergek, mert szép munka ez. Kívánok mindenkinek jó éjszakát, szeretettel.

(A szerző előadását a művel kapcsolatban itt láthatod. A videó angol nyelvű.)