Nem akarok álszent lenni. Előítéletekkel mindenki rendelkezik, én is. Bármilyen pszichológiai stúdiumot hallgat bárki, nagyon hamar megtanulja, hogy az előítélet-gyártásra szüksége van az embernek a mindennapi eligazodásban: az, hogy kategóriákat állítunk fel magunkban a világ működéséről és az emberekről, túlélési feltétel. Ugyanolyan természetes mechanizmus ez, mint kisgyermekként megfogalmazni, hogy vannak finom és kevésbé finom ételek, ehető és mérgező gombák, unalmas és izgalmas mesék. Az is egy érdekes példa, ahogy a kicsik agyában megszületik egy-egy kategória origója, ahogy rájönnek, a palotapincsi és a kaukázusi juhász is kutya, bár teljesen máshogy festenek, bizonyos tulajdonságok mentén mégis egy halmazba tartoznak. Szóval életünk kezdetétől fogva arra determinálódunk, hogy gyártsuk magunknak a megélhetéshez szükséges ismeretkategóriákat. Épp ezért hiú ábránd azt hinni, hogy előítélet-mentes emberek tudunk lenni. Nem tudunk azok lenni, és én senkinek el sem hiszem, hogy az. De nem is értem, miért kellene ezt tagadni, nincs ebben semmi rossz. Sőt, megfordítva az igazságot, ha nem lennének előítéleteink, nem is lennénk emberek. (Hű, de fellengzősen hangzik, bocsánat, ez így elég kínos...)
A gond az előítéletességgel az, ha képtelenek vagyunk változtatni a kialakult, csoportokról való gondolkozásunkon. Sosem szabad megnyugodni a megszerzett tudásunk fölött: lehet egy zöld színű étel is finom, kiderülhet egy ápolatlan emberről is, hogy gondolatait tekintve tiszta és igényes, és mindig akad majd olyan republikánus, aki demokrata vonásokat mutat. Számomra a jó ember legmarkánsabb ismérve az, ha egész életében küzd a szocializáció során rárakódott előítéletek ellen, s folyton képes a megújulásra.
A filozófiai irányzatok terén nem vagyok jártas, s a vallásokról is keveset tudok. Egyedül a kereszténységhez konyítok valamicskét, vannak önálló gondolataim is a témában, és nyitottságom a különböző felekezetek felé. Azt gondolom, annál szebb példamutatás nem létezik az Újszövetségben, mint ahogy Jézus megszólította a társadalomnak azokat a rétegeit, akik hátrányos megkülönböztetésben részesültek. Szeretettel fordult a prostituáltakhoz, a leprásokhoz, még a mindenki által megvetett gazdagokhoz, a vámszedőkhöz is. Az adott korban ez szép kis polgárpukkasztás lehetett, komolyan nevetni támad kedvem, ahogy elképzelem, ha ma történne mindez, kik lennének a kedvezményezettek. A könnyűvérűek, a csúnyák, a lelkiismeretlen vállalkozók, a hajléktalanok? (Vagy félve bár, de nem elvetve: a terroristák, a pedofilok, a nácik?) Jézus személyiségében a legcsodálatosabb, hogy mindenkiben esélyt látott. Esélyt a változásra, fogékonyságot a jóra.
Az előítéletek ellen küzdeni majdnem szélmalomharc. Életünk végéig dolgozni fognak bennünk olyan káros sztereotípiák, mint a panelproli, a buta amerikai vagy a sznob budai. De nem szabad feladni az ezek ellen irányuló gondolati erőfeszítéseket, minden olyan elvet, amely távolabb lök más emberektől, irtani kell magunkban. Persze nagyon nehéz dolog ez, hiszen más, kedves kis prekoncepcióktól meg nem szívesen válnánk meg, ki akarná tagadni például a déli népek közvetlenségét, az éjszakiak becsületességét vagy a magyar vidék vendégszeretetét? Senki, és nem is kell. De nem szabad elhinni, hogy ezek a dolgok mindig, minden körülmények között igaznak fognak bizonyulni. Csakúgy, mint a negatív diszkrimináció által belénk sulykolt elemek, és ezt fontos nem elfelejteni.
Szeretnék mindenkinek esélyt adni én is. Ehhez először tudatosítani szeretném a saját előítéleteimet, legalábbis azokat, amelyek alapján - nem pozitív módon - kategorizálom az ismerőseimet, barátaimat. Legközelebb erről fogok írni, vigyázat, fájni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése