1. Előítéleteim a külső jegyeim alapján
Első pár snittre ez a nő...
... néha csinos, néha slampos, valószínűleg még keresi a stílusát. Befolyásolható. Szeretne jól kinézni, ez látszik, ahogy festi a körmét, ahogy szűkszárú gatyát húz. Néha öltözhetne kevésbé kamaszosan, látszik már az arcán is, nem tizenöt éves. Átlagos testalkatú, a tartása rossz. Lehetne kissé igényesebb (sokszor kócos és egyáltalán nem törekszik arra, hogy a legjobbat hozza ki az adottságaiból), és bátrabb (merészebb ruhadarabok, különlegesebb frizura, egyedibb stílus). Koránál fiatalabbnak néz ki, ezért szerintem nem tesz semmit. A terhesség nem nagyon viselte meg. Nem ártana néha úgy is fotózkodnia, hogy nem bújik a szépséges gyereke vagy a jóképű fickója mögé. Lehetne kissé barnább a bőre, a hajára jobban ügyelhetne: mindig frissen mosott, ápolt legyen. Összességében azt gondolom, viszonylag igénytelen, kiforratlan személyiséggel van dolgunk. A divat nem nagyon érdekli, és ez szimpatikus.
Nagyobb ívű következtetéseim:
- hogy nem divatol --> gondolkozik a világról, véleményt formál; közel áll hozzá, hogy megtalálja önmagát --> van önbizalma
- hogy a külsejével nem foglalkozik annyit --> fontos neki a belbecs; kissé kényelmes (~ lusta)
- ahogy a fotókon kinéz --> boldog, szép családban él; van önbizalma
- hogy a fotókon sokszor jobban fest, mint az életben --> szépnek akar tűnni --> sokat ad mások véleményére
Az igazság:
Szeretnék mindig csinos és ápolt lenni, de sokszor nincs rá energiám. Az önbizalmam ingadozó, kamaszként volt egy nagy válságom, az utóbbi években sokkal öntudatosabbá váltam. Összességében elégedett vagyok magammal, de ha rátérünk a részletekre, sírni tudnék, mennyi hiba csúszott a gépezetre. Szeretném azt gondolni, hogy lassan öregszem, de nap mint nap találkozom a jelekkel, múlik az idő. Fontosnak találom a belső értékeket, de rabja vagyok a szépségnek is, ezen még dolgoznom kell. Szeretek fiatalosan öltözni, ezzel hátsó szándékom nincs, ilyen az ízlésem. A stílusom abszolút kialakult (a fejemben), de nincs elég kitartásom és szorgalmam, hogy magamon valóra is váltsam. Tényleg függök mások véleményétől (a sokat emlegetett megfelelni vágyás gyerekkori örökség), de egyre több olyan pillanatot csípek el, mikor boldogságba merülök a saját megelégedettségemtől. Ez fejlődés, juhé.
2. Előítéleteim a megnyilvánulásaim alapján
Első pár snittre ez a nő...
... nagyon kedves. Mindenkivel hamar megtalálja a szót, gyanúsan sok az egyetértés. Általában mosolygós, jókedvű. Valószínűleg nincsenek nagy gondjai. Mindig jó tanuló volt, szeret olvasni, jó a helyesírása, biztos sokat tud. Szeret olvasni, alternatív zenét hallgat, talán kultúrsznob. Segítőkész és szeretetteljes, de könnyű annak lenni, ha egyszer olyan jó közegből származik. Humoros, és ezzel az adottsággal nagyon is tudatosan bánik, nem árt vele vigyázni. Jól bánik a szavakkal, nem szabad bedőlni neki, bárkit könnyen levesz a lábáról. Egyébként sokszor csendes, szelíd, de a kommunikációs készségére való tekintettel azt gondolom, a házasságában kiegyenlítettek a viszonyok. A gyerekével mindig türelmesen bánik, sokat foglalkozik vele. Mióta külföldön él, láthatóan büszkébb. Udvarias, nagyon erős benne az önkontroll, szegény, hamar begyűjt majd egy-egy elfojtásból adódó betegséget.
Nagyobb ívű következtetéseim:
- hogy mindenkivel könnyedén kommunikál és egyetért --> intelligens; konfliktuskerülő --> kétszínű; veszélyes --> nem jó ember
- hogy legtöbbször jókedvű --> nem őszinte; hiteltelen
- hogy jól tanuló és olvasott --> erős benne a megfelelési kényszer; értelmes; vonalas --> nem elég kreatív és nem elég egyéni
- ahogy a gyerekével bánik --> maximalista anyuka --> van önbizalma
- ahogy él --> a klasszikus értékekben hisz --> unalmas; kispolgári
Az igazság:
Szeretek tényleg mindenkivel kedves lenni. Ennek több oka van: a megfelelési kényszer, családi példák és - legalábbis ezzel biztatom magam - a humanizmus iránti elkötelezettségem. Tényleg konfliktuskerülő vagyok, miközben magamban mindig ott nyugszik a markáns vélemény. Fontos dolgokban azonban veszem a fáradságot, és kifejtem az álláspontom. A férjem sokat segít abban, hogy bátran felvállaljam a véleményemet, tehát mutatok valamicske fejlődést. Azonban ha lényegtelen a topik, nem vagyok hajlandó vitába keveredni, ez igaz, inkább rábólintok a másik igazára.
Az átlaghoz képest tényleg sokat olvasok, ahhoz képest, hogy magyartanár is vagyok, nem. Nem vagyok kultúrsznob, csak olyan kultúrterméket fogyasztok, ami valóban érdekel.
Képes vagyok mások manipulálására, igyekszem visszafogni magam, néha meg bátor harcos módjára küzdök a másik meggyőzéséért. A házasságomban is ez zajlik. A gyerekemmel közepesen sokat foglalkozom, lehetnék lelkiismeretesebb, néha nagy szerephez jut nálunk a tévé.
A külföldre költözésünk csupán annyiban tett büszkévé, hogy sosem gondoltam volna, hogy képes leszek egy ilyen bátor lépés megtételére, sokkal gyávább és kötődőbb lelkialkatnak gondoltam magamat. Egyébként tartom magam, s csak a legközelebb állók tudják, sokszor milyen nehéz nekem itt élni.
Az önkontrollom tényleg igen aktív, nagy elvárásokkal neveltek. (Gyöngybetűkkel is tudok írni, ha arról van szó. Gyorsan. Megerőltetés nélkül.) Unalmas személyiségnek nem gondolom magam, színesítem az életem, amivel csak tudom. Hiszek a klasszikus értékekben (szeretet, család, haza), de nagy nyitottság van bennem minden más, minden új iránt, és a blogolás (és persze más blogok olvasása) is segít ebben. Nem vagyok maximalista, szerintem annyit várok el magamtól és másoktól is, amennyit az adott körülmények között a közepesnél kicsit nagyobb megerőltetéssel lehet kihozni.
3. Következtetések
Jó volt végigvinni ezt a gondolatsort, feltétlenül próbáljátok ki! Két dologra lettem figyelmes a játék során. Egyrészt nagyon nehéz objektíven írni saját magamról, elképzelni, hogyan látnám magam kívülről. Folyton felszínre akarnak bukni a bennem lévő tapasztalatok, és nagyon kell ügyelni, hogy ne ezek szóljanak belőlem már a dőlt betűs részeknél is. Másrészt tetszett felfedezni, mennyivel könnyebb előítéleteket gyártani a megnyilvánulásokból, mint a külső jegyekből. Eddig az ellenkezőjét gondoltam. Tényleg meglepő, hogy egy személyről való előítéletgyártásban (és nyilván nem a "klasszikus" előítéletekre célzok) nagyobb hangsúlyt kap az, hogy mit mond, mint az, ahogyan felöltözik.
A tanulságot megfogalmazzam, vagy lerágott csont? Kimondom én ezredjére is: mindenki sokkal árnyaltabb, izgalmasabb, jobb ember, mint gondolnánk.
 |
| Nincs két egyforma. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése