Kompromisszum

Néhány dologból egyszerűen képtelen voltam-vagyok engedni:
legyen elég időm naponta a gép előtt ülni, és elolvasni a számomra fontos írásokat; a barátaim ne nevessenek ki hitem vagy meggyőződéseim, elveim miatt; legyen a hűtőben tej és a kamrában házi meggylekvár; a férjem szépnek lásson; én szépnek lássam a férjem; a gyermekem jólnevelt legyen és jószívű (hisz ez rajtam is múlik!); ne teljen el nap beszélgetés nélkül; este olvashassak egy jót; kedves, melegszívű barátok vegyenek körbe stb. Éjfélig folytathatnám a sort.
De legalább ennyi dolog van, amivel kapcsolatban hajlandó vagyok kompromisszumot kötni. Nehogy már ezen múljék a jókedvem! Vagy ami még fontosabb: más jókedve.
Hogy melyik serpenyőben sütünk palacsintát, melyikben szalonnát; hogy a családtagjaim milyen (foltos, oda nem illő, igénytelen, túl szexi) ruhában jelennek meg mellettem; hogy ki hagyott maga után rendetlenséget és legutoljára ki porszívózott fel; hogy ki ette meg a vágyva-vágyott csokit, amit a fenébe is, egész  nap vártam; hogy ki miatt késünk fél órát a traccspartiról; hogy kinek jutott eszébe az a jó ötlet; hogy ki mennyi ajándékot kapjon és hogy ki mennyire felelős-hibás-okozó-kiváltó-elkezdő-megbántó.
Nem sziporkázom most, valahogy nehezen jönnek a gondolatok. Amiben azonban biztos vagyok, hogy rengeteg olyan szituációba csöppenek nap mint nap (és hát ki nem?), amiből kétféle végkifejlet születhet: vagy összeveszünk, vagy kompromisszumot kötünk. Én az utóbbit várom el magamtól, és a társamtól is. Egyenlő arányban, és nem, nem vagyok szigorú. Ebből nem engedek.


Általában, ha hazautazunk, az pihenéssel jár. Most kissé dőlt a terv, mert anyám annyit emelgette tizenhárom kilónyi unokáját (a gyerekemet), hogy megfájdult a dereka. Ejj, de kreatív az élet. Mielőtt kieszeltem volna, mi legyen a következő lépés megjavulásomban, már meg is érkezett a válasz. A betegápolás nemes feladat, és én nem fogok csalódást okozni.
Miközben masszírozok-teát főzök-palacsintát sütök-játszom a gyerekkel-mosogatom a szennyest, arra gondolok majd, ezt mind az én anyukám csinálta volna meg helyettünk. (És így átléptem a következő koncentrikus körre, az első (férj-gyerek) után a következőre (szülők-testvér). Lassan-lassan pedig az is körvonalazódik már, hogyan tovább.)