Újra itt

Bár ezt az évet a tetteknek szentelem, ez nem látszik meg a blogon, legalábbis nem a bejegyzések mennyiségén. Van bennem némi lelkiismeret-furdalás, közben azonban érzem, mennyi jó olvasmányélménnyel gazdagodom, és most ez a fő, az input. (És lelkesen várom persze az output időszakát is.) Néha az a tett, ha gondolatban döntök el dolgokat, és a gondolati változás a legnehezebb, leglassabb változásforma. A sok rossz tulajdonság mellett nagyon boldog vagyok, hogy a rugalmasság rám talált, még ha lassan és körülményesen is. Az meg egyenesen büszkeség, hogy saját erőfeszítések árán: nem tanultam toleranciát a környezetemben, egyenes, határozott vonalú határfalak között nevelkedtem, barátkoztam. Nem is tudtam régen, milyen elutasító és görcsös voltam, elhittem, amit mindenki mondott, hogy kedves, jóindulatú, ártatlan leány vagyok. Az voltam, de csak az érzékelhető szférákban, és ma is élhetnék így tovább, de akkor meg mi értelme az önismeretre irányuló, kellemetlen kérdéseknek? Nem állhatok ellent a változásnak, hinnem kell, hogy sokkal szebb az új, ami rám vár. Félek, keményebb lettem, piszkosszájú, világi gyermek, anélkül, hogy ezzel jótékony menedékül szolgálnék bárkinek is. Remélem, hogy a megjavulás útján ez egy elkerülhetetlen, köztes szint, melyet meg kell járni a végső cél elérése előtt. 

Itt időzöm most, ez legyen erre az őszre a kiindulás a blogon is. Sok az írnivaló. Szép(,) zenehallgatós őszt kívánok nektek!