Akárhogy is erőltetem magam, hogy olvasmányos legyen ez a bejegyzés, elbukom. Túl sok a száraz részlet, a tudományos megközelítés, rettegek, hogy tanulmányszagú lesz az írás. Ha ez bekövetkezik, bocsássatok meg. A kezdet nehézsége után majd igazán sziporkázó, gyakorlatra épülő tapasztalatmegosztás veszi kezdetét, remélem. Addig meg be kell érnünk néhány ilyen bejegyzéssel is, hogy helyre tegyük magunkban az önkéntesség fogalmát, motivációit.
Az önkéntesség szerintem egy olyan tevékenység, melyet nem pénzért végzünk, s melynek célja valamilyen pozitív változás elősegítése a társadalomban. És ha jól sejtem, mindezt intézményes keretek között. Mondjuk vállalom, hogy havonta egyszer ingyen angolórát adok a helyi iskolában, arra rászorulóknak. Én így definiálnám ezt a fogalmat, a barátnőm azért ennél sokkal precízebb, pontos meghatározást linkelt:
"Önkéntességnek olyan egyénileg vagy csoportosan végezhető tevékenységeket nevezhetünk, melyekért az önkéntesek anyagi juttatást nem kapnak. Az önkéntes munka szabad akaratból végzett tevékenység, ami a társadalom közös érdekeit szolgálja, időtartamát tekintve lehet alkalmi vagy rendszeresen végzett. Leginkább non-profit vagy civil szervezetek keretein belül végzett munkát jelent, de estenként állami intézményben vagy for-profit cégek is kínálhatnak önkéntes munkára való lehetőségeket. Előnye, hogy elősegíti a társadalmi beilleszkedést, hozzájárul a szegénység, a kirekesztődés csökkentéséhez és a teljes foglalkoztatottsághoz. Az önkéntesség segít környezetünk és közösségünk jobbá tételében." (www.onkentes.hu)
Nincs több fogalom, ígérem. Szóval van ez az önkéntesség-valami, és bizonyos okok mentén egyre divatosabbá válik. Ha jóindulatú vagyok, azt írom, ez azért van, mert az emberiség jó irányba változik, nő az igény a jótékonykodásra, az egymás iránti szeretet egyre több nemes gesztus megtételére ösztönzi a társadalom tagjait, a média jól végzi feladatát, sikeresen közvetíti sok ember nyomorát, felhívva a figyelmet a segítségnyújtás szükségességére. Részben így gondolom, persze az a bizonyos sosem alvó nem hagy kétséget afelől sem, hogy ez egy mesterségesen gerjesztett, az egyes csoportok indulatát csitító, a (fogyasztói magatartásból eredő) lelkiismeret furdalást csökkentő kezdeményezés. Így vagy úgy, ha valakiért jót teszek, magammal teszem a legjobbat, és ez a világon a létező legszebb dolog. Nem kell sokat vergődni az igazságkereséssel, az élet célja csakis ez lehet. Ma reggel szembefutott velem a Pinteresten egy Vale Design-os grafika, öles betűkkel hirdette: "If you want to be happy, be good." ('Ha boldog akarsz lenni, légy jó.')
A barátnőm is leszögezi, az egyik legerősebb ösztönzője egy ilyen feladat elvállalásában az, hogy magának segítsen: az ilyen munkák során nő az önbizalma, érik a személyisége, jobb véleménnyel lesz magáról, értékesebbként tekint magára, fejlődik az önismerete, rengeteg kedvességet, szeretetet kap.
Az én szememben ez egy gyönyörű folyamat: mások támogatásával saját magunk nyerünk egy erős alapot, minden egyes erőbefektetés, áldozat végül minket épít, tökéletes manifesztációja ez a szent szövegekben említett önfeladás-életnyerés jelenségduónak. Az adás és kapás mindig egyszerre történik, a "jobb adni, mint kapni" mondás nem hogy igaznak minősül, de végül feleslegessé válik, a kettő dolog nem ellentétpár, mégcsak nem is különböző entitás, hanem mindig egyszerre jelenlévő, az egyén szempontjából egyidőben bekövetkező esemény.
Volt, hogy becsapásnak éreztem az egészet, mi értelme focimeccseket szervezni a török gyerekeknek Németországban? Ez még nem változtatja meg a szociális hátterüket, a családjukat, a hétköznapjaik menetét, az érési folyamatukat. Pedig megteheti mégis, igen! Írtam az unalom erejéről, már csak ezért is fontos programot szervezni a gyerekeknek. Meg annyi jó dolog történhet: a sportot megszeretheti egy fiatal, célokat adhat neki, közösségbe helyezheti őt, ritmusba hozhatja az életét. Az önkéntes személyének pozitív változásairól már nem is beszélve! Empatikusabb, a társadalmi szerepvállalást tekintve hasznosabb emberré válik. Beszélgetéseiben másokat is ebbe az irányba terel. Saját változása másokra is hat. Lehet, hogy annyira megérintődik, hogy pályát módosít, vagy e szerint választ foglalkozást, ha még abban az életszakaszban jár.
Én pedig elhiszem már, hogy ha valami intézményes, akkor nem szükségszerűen rossz, vagy csak lagymatag világi dolog. Minden, minden tevékenység, mely a jóra irányul, segíti az embert, és hatással van a nagy egészre. A kritikus magatartás, a rendszer visszásságai által belénk oltott cinizmus nem szabad, hogy eltakarja előlünk: ezer sebből vérző fajunknak szüksége van a jótékonyságra. Akár az önkéntesség keretein belül, akár bármely más területén az életünknek.
A következőkben az önkéntesek motivációiról fogunk írni, aztán konkrét kezdeményezésekről is. Szeretném, ha a lavblogom közvetítésével újabb és újabb önkéntes projektek erősödhetnének meg. Gondolkozzatok a témáról, írjatok véleményt, akár ide a bejegyzés alá is, vagy e-mailben, ahogy inkább szoktátok. Csak bátran!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése