Ha minden eddigi tartalom igaz ránk, akkor sem borítékolhatjuk a sikert. Sok hibát tudunk elkövetni. Összeszedtem mindjárt tízet, és ha lenne több időm a mai napon, biztos eszembe jutna még pár tucat. De az időbeli korlát (és persze a számkultusz) nagy úr, úgyhogy maradok az eredeti elképzelésnél. Íme tíz dolog, melyet érdemes végigrágni a változni vágyóknak:
1. Tagadás
Nincs ember előítélet nélkül. Ha végiggondoltam a dolgaim, és úgy találtam, bennem nincs ítélethozatal bizonyos tulajdonságok mentén, akkor új köröket kell futnom. Mélyebben, szigorúbban kell mustrálnom a bennem dolgozó gondolati mechanizmusokat, mert biztosan találni fogok olyan berögződést, mely előítélet gyártása révén gátol szeretetteljes emberi kapcsolatok kiépítésében. Hibás hozzáállásnak érzem, az "én jó ember vagyok, jól bánok én mindenkivel, nem ártok én a légynek sem" egoszerpentineket.
2. Félelem a szembenézéstől
Barátnőm írta levélben, fél szembenézni az előítéleteivel. Ez egy természetes emberi reakció, hiszen az mindig rémisztő egy jószívű ember számára, ha valami borzalmasat fedez fel a gondolataiban. Egész életünk a látszatkeltésről, önmagunk marketingeléséről szól, hogy már mi magunk is elhisszük, jók vagyunk. És persze, hogy azok vagyunk! Ha előítélet is van bennünk, az tesz minket szabaddá, ha megtaláljuk, kimondjuk, küzdünk ellene. Bátornak kell lenni és (ön)kritikusnak, a kettő együtt szép eredményeket hoz.
3. Inkompetenciára való hivatkozás
Nem szabad elhinnünk, hogy egy helyzet vagy személy (beleértve természetesen magunkat) képtelen a változásra. A "nem tehetek róla, hogy így alakult bennem egy előítélet" és a "nem tudok megváltozni, ilyen vagyok, sajnálom" hozzáállás sok jó dolgot fojtott már el csírájában. Hívőként egyszerűbb elfogadni, hogy egy magasabb szintű intelligencia olyan dolgokat is képes megoldani, melyeket mi magunk nem. A többieknek nehezebb, de valahogy rá kell állni a sínre: néha csak akarni kell megváltozni, és valahogy hatékonnyá válik bennünk az intenció.
4. Megnyugvás mások munkájában
Nem, nem elég. Sosem elég. Sosem lesz elég szervezet, alapítvány, magánszemély, aki küzd a hátrányos megkülönböztetés, vagy a teljesen hétköznapi előítéletek ellen. Dolgoznunk kell nekünk is, elsősorban magunkon, - s ha ránk talál az alkalom és a szerencse - másokon is.
5. Elbizonytalanodás, meghátrálás
A szélmalomharc-érzet nem szegheti kedvünket. Én személy szerint arra voksolok, hogy tudatosítani kell magamban: bizonyos körülményeket nem tudok befolyásolni, bizonyos dolgok nem fognak megváltozni, ha mártírként vonulok is be a történelembe. Itt van például ez a cikk, annyira érdekes, egyszerre rémisztő és felszabadító - van, amit nem tudok megoldani, s ez így van rendjén. (A cikket olvassátok el, nagyon megéri!)
6. A szülők felelőssége
Írhatnám úgy is: a felnőttek, a nevelők, a pedagógustársadalom stb. felelőssége.
Ezt a pontot nem kell magyaráznom: előítéleteink exportálása a csillogó szemű, nyílt szívű gyermekek tudatába nagyon veszélyes. Értem én, hogy fontos megtanítani a jó és rossz fogalmát. Vallom, hogy kritikusnak kell nevelni a gyereket, de semmiképp sem a szócsövünknek, és ez embert próbáló feladat, nap mint nap küzdök vele én is.
7. Hiteltelenség
Nem lehetek egy előítélet elleni harc éllovasa, amíg egy másiknak teret engedek a fejemben. A kezemet is levághatom a melegekért folytatott csatában, ha közben lenéző tekintettel méricskélem az újgazdagokat/keresztényeket/emósokat. A hiteltelenség, azon túl, hogy nagyon negatív, másra is hat: az emberek ösztönösen megérzik, ha valahol rejtett folt éktelenkedik, s pont abban az ügyben nem támogatnak majd, ahol pedig a jóért küzdök (a fenti példában ez a melegek jogaiért való harc). Ez valami kollektív hatodik érzék, amit nagyon komolyan kell venni.
8. Érvek nélkül vitázni
A "De ő is (jó) ember!" már rég nem elég. Ha komolyan a fejünkbe vesszük, hogy ezentúl bármilyen beszélgetésben a humanizmus oldalára állunk, akkor fel kell fegyverkeznünk. Olvasni, érdeklődni, bővíteni a látókört, nyitott szemmel járni a témában - ezekre feltétlenül szükségünk van, és nem csak tudományos szinten, hanem egyszerű, hétköznapi beszélgetésekben is.
9. Újabb előítélet-gyártás kudarc esetén
Az is előítélet, ha valakit előítéletessége miatt nézünk le. Ha sikertelen egy javító szándékú beszélgetés (illetve egy önmagunk megváltoztatására irányuló akaratharc), tilos elítélnünk ezért a másik, a meg nem győzött felet. Ehhez nincs jogunk. Semmi értelme nem lenne úgy egy evangelizációnak például, ha utána megbélyegeznék a szíves invitálásra nemet mondó embert. Más példa: ha a barátom továbbra is megveti a fültágítós fickókat, ezért nem szabad elítélnem. Hinnem kell, hogy idővel - akár a saját példámon keresztül is - változni fog.
10. Önző elvárások
"Ha majd megváltozik, én is jó szemmel nézek rá!" Az életben olyan sokszor bebizonyosodik, mennyi múlik a kezdő lépés megtételén. A legtöbb elmulasztott lehetőség, a legtöbb hamvába hullt emberi jóérzés, barátság, kapcsolaterősödés okozója ez. Sose mástól várjuk egy probléma megoldását, ha mi még nem tettünk meg mindent az ügy érdekében. És ami még ennél is fontosabb: nem attól lesz jó ember valaki, hogy én jónak ítélem meg.
Szép, önvizsgálattól terhes, előítéletektől mentes hetet kívánok nektek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése