Van itt egy kis öröm, amit megosztanék veletek. A "nagy" óvoda-projektben ért egy kis meglepetés, csöndes kis visszacsatolás, mellyel értelmet nyer egy-egy pont a tegnapi felsorolásból. Délután odajött hozzám az egyik óvónéni, beszélni szeretne velem. (Őszintén? Para volt. Már hallottam, ahogy számonkér, miért nem szobatiszta még a gyerek, igazán elegük van a napi szintű balesetekből... Szerencsére nem erről volt szó.) Arra kért, segítsek neki beszélni a másik magyar kislány anyukájával, mert nagyon nehezen megy a kicsi beszoktatása a sok otthonmaradás miatt. Óvatosan javasolta, ha tudunk, járjunk össze azzal a másik családdal, hadd szokják az idegen társaságot (milyen szép ellentmondás!), és nyugtassam meg a szülőket, már amennyire lehetséges, hogy az óvoda nem egy szörnyűséges hely, amitől félni kell. A feladatot nehéznek érzem, de örülök, hogy segíteni tudok, és ha nyitottságot éreznek bennem. Némelyeknek ez személyiségből fakad, a világ legegyszerűbb dolga, nekem munka, erőfeszítés. Boldog vagyok ettől a kis beszélgetéstől!
A nyitottságról (vagy annak hiányáról mint fő problémáról) többször írtam, itt, itt és emitt. Jó érzés változtatni magamon, a szokássá rögzült hibákon. Így a mai rövid táblázat is erre irányul: ajtónyitás régen jól működő kapcsolatok előtt, a kommunikáció felélesztése olyan személyekkel, akikről méltatlanul elfeledkeztem.
1. Levélírás az otthoniaknak
- vannak olyan szeretett rokonok, barátok otthon, akik nem ismerik az internetet, ezért vajmi keveset tudnak rólunk, s főleg legizgalmasabb (és az érdeklődés origójában álló) családtagunkról, a gyermekről - levelet írunk a nagymamáknak, hogy fognak örülni! :)
- s a másik kaszt, akik hónapok óta hiába várnak az e-mailemre, nekik is szeretnék most már figyelmet szentelni: régi osztálytársak (egy fiú és egy lány), kismamák otthon, s egy kedves fiú, aki nagy betegséget küzdött le, neki szeretnék egy szépet írni, mennyire örülök és milyen büszkén gondolok rá
2. A szomszédok
- Megszületett a házinéniék várva várt unokája, és egy formális gratuláción túl még nem jutottunk... Biztos szívesen mesélne a jövevényről, és fényképeket is mutatna, de ő nem kezdeményez, a német rítus már csak ilyen. Szeretnék lépni az ügyben.
- Odafigyelek a lakótársaim érzelmi rezdüléseire: kevesebb tévé, kevesebb net, kevesebb szájberlét.
3. Küzdelem az előítéletek ellen
(Előítélet alatt nem az egyes csoporttagokkal kapcsolatban rögzült sztereotípiákat értem, hanem a másik emberhez - bárkihez - való viszonyulást.)
- megkeresem az interneten azokat a blogokat, melyek peremre szorult emberek helyzetéről, érzésvilágáról szólnak, és jobban beleásom magam a dolog pszichológiájába
- igyekszem olyan könyveket olvasni, ahol az egymás iránti nyitottságon és az elfogadáson van a hangsúly, és ezekről az olvasmányélményekről a blogban is beszámolok
- filmekkel ugyanígy
- tudatos önmegfigyelést szeretnék folytatni, hogyan állok az engem körülvevő emberekhez (ismerősökhöz és ismeretlenekhez egyaránt)
4. Az őszinteség előtérbe helyezése
- nem szeretnék többé játszmázni, konfliktuskerülőként mindenkivel egyetérteni, inkább az állandóan a másik javát kereső (beszélgető)társ szeretnék lenni, őszintén, de mindig kedvesen
- magamra is oda fogok figyelni: mi a jó nekem, mitől leszek igazán boldog, hogyan minőségi az életem
Ez a felsorolás nehezen megfoghatóbb a tegnapinál, dehát ez témájából adódik. Könnyen fellengzősnek tűnhet, de nem annak szánom. Nem vagyok a nagy szavak rabja, a színpadiasság rémít ma már, nem ezekről van szó. Leírom az elhatározásaimat, ezzel sebezhetővé válok, de erősebbé is. És ki tudja, hátha fontos ez másnak is rajtam kívül.
Megyek, főzök egy finom teát, Mária nővér is hamarosan révbe ér, szép ez a mai nap, megbecsülnivaló. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése