Nem nagy kunszt

Hurrá! Szépen alakulnak a napok, s főleg a délutánok! Az óvodai fiaskó óta már nyugodtabbak vagyunk, s lehet, hogy erre volt szüksége a gyereknek. Mintha csak a közöttünk, szülők között feszülő ellentéteket érezte volna meg, melyek fáradtságból, türelmetlenségből, az értékrendszerek különbözőségéből táplálkoztak. Valaki szóljon rám, hogy erről írjak majd! 
Mostanra viszont gyümölcsöt hoztak az erőfeszítések, s ha ügyesek vagyunk délelőtt, a délutánok nem a feladatkergetés rohamtempójáról szólnak, s - hihetetlen, de élmény - megkönnyebbülünk. Négy után csak mi maradunk magunknak: a saját céljaink, terveink, vágyaink, nevetni vágyásunk. Illeszkedünk lassacskán, tanuljuk a házasságot, a szülői létet, egyikünk meg a gyermeknek lenni édes állapotát. Így esett, hogy a héten, e csodás hétköznapokban egy óriási, gazdag pinata tartalma zuhant a fejünkre, mi meg csak pislogunk boldogan a konfettiesőben, ennyi szép dolgot tologattunk ilyen sokáig? Igen, de most visszatalálunk, és el sem hisszük, hogy ilyen sok kedves tevékenységre jut hirtelen időnk! Rég várt nyugodt pillanatok, filmek, könyvek, játékok, új kedvencek. S közben egyéb kötelezettségek, melyek a rájuk szánt idő e mennyiségi változásában nyugodt örömmé nemesednek, s már nem is érzem nyűgnek a nyelvtanulást (mire képes egy forró kakaó!), a Kindergeld ügyének intézését vagy a karácsonyi ajándékok beszerzését.

Együtt alkotunk, s soha ilyen jól ez még nem esett nekem. Minden festékes körülöttünk, nem csak álmodunk a színes tintákról, de meg is hempergőzünk bennük, a káosz soha eddig nem jelentett ilyen nagy békét az életemben. Az ecsetek tánca kedves valóság lett hirtelen a konyhában és a nappaliban is, és dokumentáljuk szorgalmasan, készülnek a képek, a videók, s ami a legfontosabb: a biztonságot és melegséget adó emlékkockák. 
Nincs profi gépünk, sem különösebb művészi vénánk, inkább csak azért mutatok néhány fotót itt, hogy lássátok, milyen szépen teltek az elmúlt napok, s hogy bátorítsak más szülőket is, találjanak módot a gyerekkel való közös alkotásra.

Lehet, hogy némelyekben nincs elég bátorság vagy önbizalom, hogy szinte még kisbabákkal kezdjenek kézműves foglalkozásba, nekik ajánlom ezt a végtelenül profi bejegyzést, az én szeretett és nagyratartott Alisa Burke-ömtől. Azt mutatja be a festőnő, hogyan lehet egy kisemberrel nagyot alkotni, hogyan kell (lehet) megteremteni az alkotáshoz szükséges helyet, egy inspiráló közeget, hogyan kell viszonyulni az alkotás tevékenységéhez, és jó ötleteket ad, hogyan-miből-mivel-mennyit. 

És akkor íme, néhány kép a mesés alkotóműhelyeinkről:

Dolgos kezek

 

 

 

Mostanában szeretünk gyurmázni is, itt éppen virágos rétet álmodtunk a gyúródeszkára, a gyerek ontotta az ötleteket magából, a megvalósításai pedig sokkal kreatívabbnak, szabadabbnak bizonyultak az enyéimnél.
 

Gilisztagyúrás - tökéletes stresszoldás

 

 

 

"Moszt meg cigát isz!"

 

 

Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy lenyűgöző kézműves technikát is, szintén Alisa Burke ötlettárából. Új értelmet nyer a műanyag zacskó, ezt garantálom. Nálunk, az első próbálkozás alkalmával, ilyen falevelek készültek, egy kisgyerek aktív (!) közreműködésével:

(Egy kis mentegetőzés: élőben sokkal élénkebb a színpompa, és a varázslatos formák is szembetűnőbbek.)

 

 Aztán meg ilyen fát készítettünk belőlük:

Az ötletadó természetesen Alisa Burke bejegyzése.

Hogy megszerettem az őszt!

A nappali egyik sarkát is kivirítottuk, ez saját projekt volt, a többiek addig játszottak (és persze én is).

Itt tartunk most. Örömködünk, félretesszük egy kicsit a munkát. Ez a hét már végig ilyen lesz, nézzétek el nekem. Végül megmutatom, milyen kis alkotósarka van a gyermeknek, láthatjátok ti is, őt aztán nem köti gúzsba szabályok hada, a rendezetlenségből merít ihletet, s ezen én már nem is szeretnék változtatni, fejlődöm.

A géniusz találkozása a káosszal

 

 

Szép napokat kívánok, szeretettel, nektek!