Hoppkopp és szánombánom

Sajnos a lelkesen beharangozott sorozat egyelőre várat magára. A barátnőm a közös írás utolsó ellenőrzésekor úgy döntött, mégsem szeretné a nyilvánosságra hozni a gondolatait. Legalábbis még nem most. Fél, hogy bizonyos adatok nem állják meg a helyüket, és abba a hibába semmiképpen sem szeretnénk beleesni, hogy valótlan információkat közöljünk fontos kezdeményezésekről. Egy kései decemberi randevú során helyretesszük a mondatainkat, és akkor talán menetelhetünk tovább az álmaink felé: megjelentetünk itt is időről időre olyan bejegyzéseket, melyek önkéntességi lehetőségekről számolnak be. 

Ne haragudjatok, okultam a hibámból, az ígéreteket itt el fogom kerülni. 

Remélem, egyébként szépen telik a hétvégétek. Nekem meglepődéssel vegyes, kellemes érzésem van: a kudarc feldolgozása most nem debilizál, hanem facilitál. Nincs bennem önsajnálat, a cserbenhagyottság érzetének nárcisztikus megnyilvánulása elkerül - nem tudom, magamnak köszönhetem-e, vagy az öregedéssel járó bölcsesség eredményének. Vagy a sok-sok vakernak, tényleg nem tudom. Valahogy könnyebben veszem a mostanában rámtörő sikertelenségeket, mint régebben. Az adventi naptár sem pont úgy működik, ahogy terveztük. Van, hogy kiszámíthatóan kiszámíthatatlan gyermekünk vállat von, ezzel most épp nincs kedve játszani. Korábban küzdeni kezdtem volna, kijavítani a presztízsveszteség okozta csorbát: cél lett volna az aznapi játék iránt való érdeklődés felkeltése, a csakazértis-jól-fogjuk-érezni-magunkat teljesítendő követelménye. Ma meg? Összenevetünk a férjemmel, mire is számítottunk ettől az eredendően élet-összekuszáló kis nyuszmusztól? Tanít minket. Ha ma nincs bátor táboros írás, majd lesz januárban. Ha ma nem játszunk a memóriakártyával, majd holnap. Egyszerű, mint az egyszeregy, és jelentősen csökkenti a (hopp)koppok számát. 

A szánombánom pedig erre vonatkozik: ott követtem el hibát, hogy beharangoztam egy témát. Egy olyan bejegyzést ráadásul, melynek elkészítéséért nem csak én vagyok felelős. Sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe hoztam a barátnőmet, és magamat is. Sajnálom, hogy benneteket pedig várakozásban tartottalak.

Mikulás napján pont a legót húztuk elő a naptárból. A téma így adott volt: a jobboldali Mikulás az én művem, a sokkal bátrabb, korszakalkotóbb, mélységgel rendelkező, sémaelvető nagyszakállú(?) pedig a gyermeké. :)