Bár nem célom, hogy egy klasszikus egoblogot működtessek, mégis, hogy beinduljon valami olyan dolog, amit elképzeltem, amiről álmodom most is, ahhoz őszintén kell írnom magamról. A közt szeretném szolgálni, de ehhez magamban is rendet kell tennem, mint kicsiny részecske így szolgálhatok a nagy egésznek.
Néha megbánom a nagy kitárulkozásokat, szégyellem, hogy ilyen énközpontú ez a felület, de újra és újra megnyugszom, hogy szükséges a szennyes kiteregetése ahhoz, hogy lássátok, én nem vagyok (és nem is gondolom magam annak) tökéletes, állandó harcban állok a démonaimmal, a jó útról való letérések és visszatalálások véget nem érve váltják egymást az én életemben is. Fejlődőképes vagyok a szeretni tudásban, ez boldogsággal tölt el (és vigyáznom kell, hogy nehogy büszkeségbe csapjon át, mert különben ott enné meg a fene az egészet), és szeretnék ebben meg is maradni, és ha lehet, másokat is magammal rántani ebbe a meleg-édes nyugalomba. (Ennyi elég is a mentegetőzésből, jaj, csak túl ne teljesítsem az elvárt normát...)
Tegnap írtam a természetes önellátás iránti vonzalmamról, egyre erősödő meggyőződésemről. (Fél)városi lányként azonban nem sokat tanultam meg a magamról való gondoskodásról, jó volt nekem a mindig előregyártott termék, és nincs is ezzel baj, csak most már másra vágyom. Szép lassan tanulgatjuk a férjemmel ezt az új életmódot, egyre gyakrabban járunk ki a szabadba (az erdők mindig ilyen csodálatosak voltak? tanulmányoztatok már közelebbről egy fát?), egyre több vadon termő bogyóról tudjuk, hogy mi, a kertecskénkben is van már szeder, málna, sóska, paradicsom, chili paprika. Ahogy a gyerek leszedi az érett gyümölcsöt, az valami megmagyarázhatatlan elégedettség-érzet, langyos belső bizsergés, cinkos egymásra kacsintás a felek közt: ez a jövőnk, ezt szeretnénk csinálni, fokozatosan csökkentve a függést a tömeggyártástól.
Történt, hogy olyan gazdag a paradicsomtermésünk, hogy elhatároztuk, befőzünk télire. Higgyétek el, bátorság kellett hozzá: a férj a számítógépes játékoktól zsúfolt fejével és a feleség a most-mi-a-különbség-a-karalábé-és-a-zellergyökér-közt konyhai tudományával. És nagyon örülök, hogy belevágtunk, mert már ott sorakoznak a polcon a befőttes üvegek, telve minden földi jóval, tartósítószer nélkül, úgy, ahogy az Isten megadta. Télre készülünk, a kopár földekre, a hideg estékre, amikor a meleg szobában majd a nyár emlékeiből táplálkozunk, miközben a (részben) saját gyártású töltött paprikát kanalazzuk.
Ezekkel az élelmiszerekkel örömet lehet okozni: magunknak, családtagoknak, barátoknak. Ajándékozhatunk belőlük a rászorulóknak, a nagyvárosi haveroknak (egyenek már rendeset ők is!), a szomszédoknak, a palántát adóknak, bárkinek. Ha csinosan csomagolunk, trendi gasztroajándékok landolnak a karácsonyfa alatt, és érezhetjük, ahogy máris menő hipszterpózba vágtuk magunkat. Jaj, de egyszerű és szép is az élet.
Szóval, akinek kedve és ideje: itt olvasható egy szuperkönnyű és hatékony befőzési metódus, csak hajrá. Kezdőknek és haladóknak, hívőknek és szkeptikusoknak, fiataloknak és még fiatalabbaknak, kicsinek-nagynak, mindenkinek ajánlom szeretettel. Nálunk-nekünk bevált, nagy örömforrás.
 |
| Hibás hibátlanság |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése