Mikor már végképp nem bírtam cérnával, olyan este nyolc körül, és kérdőre vontam, hogy mégis miért lógatja az orrát, azt mondta, á, ez csak egy rossz beidegződés, iskolás kora óta ez van, a vasárnap az már mindig olyan depis volt, tudta, hogy másnap megint hajnalban kelés és újra indul a mókuskerék, ő meg még szombaton meccsen volt és nem is tanult, és fáradt és elege van. Még meg is sajnáltam volna, ha nem lettem volna én magam csalódott, hogy a sok évvel ezelőtti iskolai emlékek miatt csesződött el egy mégoly szépnek ígérkező hétvége, így hát csak nagyot nyeltem, és egy rövid választ préseltem ki magamból: "Kár, hogy ennyire benned van ez. Pedig jó napunk is lehetett volna."
Hjaj, tudom én, hogy korán kel, sokat dolgozik és otthon egy kis döglésre vágyik, egy egészen passzív kikapcsolódásra, mi meg rátelepszünk a gyerekkel, ahogy hazaér, menjünk ide, menjünk oda, és a kötelező kirándulások, és legyen sziporkázó az a beszélgetés, meg kreatív az a játék. Legyen izgi a fogócska-bújócska, a hinta repüljön magasra, egye jóízűen az ebédet, kétszer szedjen, dicsérje, az utolsó kanálig nagyokat nyögjön, hogy údefinom, aztán meg legyen társ az ötletelésben-tervezésben, meg a bevásárlásban, és ne a használtautóponthut böngéssze, hanem inkább bújjunk össze. Meg még fordítson le léci egy szöveget, amit én nem igazán tudok hovatenni, és akkor már hívja fel a bankot és kérdezzen rá erre meg arra. Tudom, annyira nehéz. Olyan elhasznált, olyan fáradt lesz az ember, mire este végre az ágyba ér, az illatos-puha szivacsra dől, engedve a gravitációnak és már a válla is laza, nincs benne a szorongás, csak a bágyadt-jóleső kiengedés. Igyekszem is, hogy ne kérjek túl sokat, amit tudok, önerőből elvégzem, visszafogom a hisztit, mert abból mindig van bőven, és már tudom, hogy a fele sem szükséges, tényleg. Egyet kérek: a vasárnap szentségét, a búfelejtő-kiengedő-boldog-egymásra figyelő mivoltát. Meg is mondtam a férjemnek hétfőn: szeretném, ha most vasárnap jókedve lenne. Felnevetett, abszurdnak gondolt, aztán komolyra váltott, nem lesz nyomott, ígérte, majd odafigyel rá.
Voltam egyszer egy esküvőn, zsúfolásig telve fiatalokkal. Csupa jó barát, de egy nagy asztaltársaságnak, a legjobb barátok olvasztótégelyének nem volt kedve táncolni, módszeresen kiirtották a bulit, szegény menyasszony és vőlegény, keseregtek hogy miért olyan üres a táncparkett. Hiába roptunk mi páran oly lelkesen, a tágas terem újabb táncosokért kiáltott, s sehogy sem akart jönni az utánpótlás, a duzzasztó erő. Nem volt szép dolog a barátok részéről: igazán erőt vehettek volna magukon, és megtehették volna az ifjú párért azt a szívességet, hogy ülés helyett inkább mozgás (értsd: tánc) közben beszélik meg a lét fontos kérdéseit.
A barátnőm írja szomorúan a levelében, fél, hogy olyan régóta szomorú bizonyos életesemények miatt, hogy bár barátja szereti és mindent megtesz jókedvének visszatérése érdekében, egyszer mégiscsak belefárad és kilép ebből az energiavámpír kapcsolatból. Nem hiszem, hogy ennyire veszélyes a helyzet, de nem szabad hátradőlni és változatlan hagyni a dolgok folyását, a kapcsolat a folyamatos adásról szól elsősorban. Mindkét fél számára, ez így igazságos, különben nincs is értelme. Van, hogy az egyik elesettebb, és egy ideig nem képes az áldozatra, de ha örökké tart ez az állapot, a boldogság halálra van ítélve.
Néha olyan könnyű lenne ajándékozni és megtölteni a másik ember szeretettankját, nem mindig a pénzbe kerülő dolgokra gondolni, hanem önmegerőltetni és jókedvet adni. Elhessegetni az önzést, a másikra figyelni és nem elrontani a boldogságát a citromba harapott képemmel. A hétvégén én erre szeretnék odafigyelni: a gyerekemmel jókedvűen játszom, a férjemmel jókedvűen nézek végig egy hülye akciófilmet (ha eléggé elengedem magam, talán még a vicceken is sikerül felnevetnem, nem direkt, hanem mert eltalálták pont), és magamhoz is jó arcot vágok. Derűvel gondolok a nehézségekre, mert megtehetem (segítségül hívok majd egy nagy adag öniróniát), nem agyalok tovább a még mindig növekedő folton, az anyagi problémáinkon. Örülni fogok a hetedik napnak, a szabadságnak. És másokat is erre biztatok: legyen az a cél a következő napokban, hogy jókedvet adjunk minél több társunknak.
Legyen szép hétvégétek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése