Én hiszek a holtomiglan-holtodiglan erejében. A mélyben engem formáló, csöndesen működő konzervativizmusom ékes bizonyítéka, hogy ha egy esküvői szertartásra megyek, minden egyes szó tisztán kikristályosodva az elmémben, belsővé válik. Én hiszek a hűségben, a betegségben-egészségben kitartásban, a harmadik személy bevonásában, a papír aláírásában, az elhatározásban, Isten áldásában, a vendégsereg örömében, az örömanyák könnyében (mi minden csillan meg olyankor a szemükben!), a kézfogások jóindulatában, az ifjú pár szerelmében.
A házasélet nehéz? Talán nem. Ha boldog vagy, ha veszed az akadályokat, ha szeretsz nevetni, ha előre kiszámolod a havi költségeket, ha az ablakon szórod a pénzt, ha családra vágysz, ha megbántódsz, ha közös a cél, ha utazni-felfedezni szeretnél, ha sok a munkád, ha segíteni kell, ha legyőzöd a kísértést, ha mégsem győzöd le, ha fészket raksz, ha nem bírsz a forró véreddel, ha sírsz, ha somolyogsz, ha szeretsz. Ha rákészülsz, ha hozzáolvasol, ha akarod, ha bejelented, ha nem a ceremónia tündéri részletei izgatnak, ha beszélgetsz, ha összeveszel, ha kibékülsz, ha nem sérülsz, mindig csak épülsz-épülsz, ha nyugodt vagy, ha örömmel ébredsz reggel, ha kávézol, ha kipakolsz, ha meg vagy értve. És még ezer ha. Ha ilyen vagy, talán nem. Lehet ezt egyedül is csinálni, de sokkal nehezebb.
Gimiben ez volt az egyik kedvenc számom. Gúnyos képpel dúdolgattam a reggeli buszon, s megmosolyogtam a felnőttek világát. Ma már higgadtabb (bölcsebb?) vagyok. Vonz a tartozni valakihez érzése, a közös döntések meghozatalának lehetősége a közös célok eléréséért. És ha valaki a fogadalomtételre csak mint papírra tekint, akkor tényleg nem érdemes. Ennek magasztosnak kell lenni, átgondoltnak és szívből jövőnek, mélységesen patetikusnak. Nem az irónia szól belőlem, hanem a meggyőződés és tisztelet: a házasság iránt.
A. és L., nagyon örülünk nektek. Sok boldogságot kívánunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése